38. heti összefoglaló

0
539

2017/ 38. heti összefoglaló

Az eredményeket tekintve vegyes és mozgalmas hetet tudhat maga mögött a PTE-ÁOK Petőfi Lajos Sportegyesület. Az elmúlt héten kettő kézilabda és kettő kosárlabda mérkőzésre került sor, amelyek győzelemmel és vereséggel is zárultak.

NB II Férfi kosárlabda
KOZÁRMISLENY-FONTI-FIVE-PETŐFI SE – ATOMERŐMŰ SE

09. 19. ( 20:15 )
Kozármisleny Sportcsarnok

Szeptember 19-én este 20:15-kor hazai pályán megkezdte a szezont az NB2-es férfi kosárlabda csapatunk, a Hepp Kupa keretein belül, ellenfelével a ATOMERŐMŰ SE csapatával, aminek a Kozármislenyi Sportcsarnoka adott otthont.

Az első negyedben egy szoros küzdelmet láthattunk, amiben csapatunk taktikusabb játékával 7 pontos előnyre tett szert és 23:16-ra hozva az eredményt fordultunk a meccs, második negyedére, amiben ellenfeleink játéka is fellendült és átvette a vezetést. A negyedet elvesztve, 15:30-ra, a félidőt pedig hátránnyal 38:46-ra zártuk, így fordultunk a meccs második félidejére.
A szünet után csapatunk ismét erőre kapott, lendületes játékával felhozta az eredményt és 18:11-re nyerte a harmadik negyedet, majd fordult az utolsóra, amiben végül egy idegtépő, szoros küzdelem folytán csapatunk az utolsó támadásában, 1 kosár előnnyel 78:76-ra nyerte a mérkőzést.

  1. Negyed: (23:16)
  2. Negyed: (15:30)
  3. Negyed: (18:10)
  4. Negyed: (22:20)

Végeredmény: (78:76)

KOZÁRMISLENY-FONTI-FIVE-PETŐFI SE, játékosai:

Herbel Péter: 7
Kis Bendegúz: 6
Kovács Dániel: 4
Pungor Szabolcs: 14
Sipos Ádám: 20
Szőnyi Dániel: 10
Mészáros Márton: 2
Szavai Péter: 9
Sütő Attila: 6

ATOMERŐMŰ SE, játékosai:

Csobán Dávid: 5
Pupp Bence: 11
Plézer Gábor: 15
Mukli Balázs: –
Bérces Bálint: –
Kalmár Viktor: 15
Gulyás Milán: 19
Jakab Márton: –
Szalai Milán: 10
Krasznai Iván: –
Tell Balázs: –
Pajor Dávid: 1

Petőfi Áron, KOZÁRMISLENY-FONTI-FIVE- PETŐFI SE edzője:

Meglehetősen hullámzó mérkőzés volt, a nézők ennek biztosan örültek, Én a kollégámmal kevésbé. A végén egyértelműen az ellenfél kezében volt a mérkőzés és csak rutintalanságból vesztették el.
Mi még nagyon az elején járunk, gyakorlatilag most sem a teljes csapattal tudtunk kiállni, a játékunkban elsősorban a védekezésünk az, amin dolgoznunk kell, de a győzelmünk jó érzéssel tölt el és remélem pozitívan profitálunk belőle a szezonra.

Morgen Frigyes, ATOMERŐMŰ SE, edzője:

A csapat 60% az ATOMERŐMŰ SE, A csoportos csapatával készül, így együtt keveset tudunk edzeni, bár az utánpótlásban Ők játszanak a csapatomban. A fiúknak nehéz volt felpörögniük erre a késői időpontra, főleg, hogy a mai napon már edzettek is, de ettől függetlenül azt gondolom, akinek komoly kosárlabda karrier álmai vannak, azoknak dominánsabban kell pályára lépniük mert ez, így picit szégyenletes, hogy itt kikaptunk.

Megyei Női Kézilabda
PTE-ÁOK PETŐFI SE – MK PELIKÁN-SIKLÓS KC

TTK Sportcsarnok,
Ifjúság út 6.
2017. 09. 20.
(20:00)

Szeptember 20-án este 20:00-kor hazai pályán megkezdte a szezont női kézilabda csapatunk, ellenfelével a MK PELIKÁN-SIKLÓS KC csapatával, aminek a PTE-TTK Sportcsarnoka adott otthont.
Az első félidőben ellenfeleink diktálták az iramot, mi pedig enervált játékban, jókora hátránnyal 7:16-ra zártuk a félidőt, majd a mérkőzés második félidejében lányaink erőre kaptak és fel tudták venni riválisukkal a ritmusát, így felhozva az eredményt 24:28-ra, nyerte a MK PELIKÁN-SIKLÓS KC a mérkőzést.

Félidő: 7:16
Végeredmény: 24:28

PTE-ÁOK PETŐFI SE, játékosai:

 Kovács Dóra: 9
Devecseri Gertrúd: 2
Szél Orsolya: 1
Csordás Anna: –
Stuhlert Caroline: –
Müller Luisa: 1
Brand Petra: 3
Sollie Miriam: (K)
Hollevik Johanne: 4
Huszár Csenge: 2
Kormos Edina: 2

MK PELIKÁN-SIKLÓS KC, játékosai:

Dobi Éva: –
Kósa Réka: 3
Bódi Viktória: 3
Teppert Éva: 9
Szabó Viktória Blanka: 3
Kovács Kata: –
Kondor Bianka: –
Kecskés Amáta Nóra: 1
Focic Aida: –
Sárközi Dalida: 3
Gajnok Liliána: 6

Lipcsik Zoltán, PTE-ÁOK PETŐFI SE, vezetőedzője:

Mindössze három edzéssel a hátunk mögött pontatlanul és türelmetlenül kezdtük a mérkőzést. Sok eladott, eldobott labda és kihagyott helyzet jellemezte a játékunkat. Hiányzott az összeszokottság is. Ez meg is látszott a félidőben eredményben. A második élidőben sokkal összeszedettebbek voltunk, a védekezési is hatékonyabb lett. Ennek köszönhetően könnyű gólokkal sikerült szorosabbá és reálisabbá tenni az eredményt. Az új játékosok beépítéséhez többet kell gyakorolnunk a figurális játékot, de a tavaly még NB2- es csapat ellen tudtuk elérni, ezt a eredményt.
Tovább dolgozunk a sikerért!

Balog Zoltán, MK PELIKÁN-SIKLÓS KC vezetőedzője:

Az első félidőben összeszedettebb volt a csapat játéka, mint védekezésben és támadásban hozták azt, amit megbeszéltünk.
A második félidőben viszont a védekezésünk elgyengült, így az ellenfél könnyű gólokat dobált a hatos falról, de összességében elégedett vagyok

Megyei Férfi Kézilabda
PTE-ÁOK PETŐFI SE – DÖKE KOMLÓ

TTK Sportcsarnok,
Ifjúság út 6.
2017. 09. 21.
(20:00)

Félidő: 17:19
Végeredmény: 33:34

Szeptember 21- én este 20:00-kor hazai pályán megkezdte a szezont férfi kézilabda csapatunk is, ellenfelével a DÖKE KOMLÓ csapatával, aminek a PTE-TTK Sportcsarnoka adott otthont.
Az első félidőben egy szoros küzdelmet láthattunk amiben ellenfeleink játéka húzó erő volt csapatunk számára, így a félidőt 2 gólos hátránnyal 17:19-re zárva fordultunk a meccs második félidejére, aminek az elején sikerült egálra felhoznunk az eredményt és a meccs végéig fej, fej mellett haladni, de végül az utolsó pillanatban kapott góllal, 33:34-re nyerték ellenfeleink a mérkőzést.

PTE-ÁOK PETŐFI SE, játékosai:

Dieler Patrik: –
Kroll Marcel: 3
Schulte Tim: 5
Dirr Valerian: 5
Hegedűs Péter: 8
Bartha Sámuel: –
Arnold Steffen Jan: 1
Nink Marius: 5
Ota Enzo: 6
Bochnia Jan Moritz: (K)

DÖKE KOMLÓ, játékosai:

Bősz Gábor: 7
Lipták Zsolt: –
Kispál Péter: –
Kusz Balázs: 1
Lácza András István: –
Pandurics Attila: 8
Pandurics Tamás: 7
Pap Balázs: 2
Papp Szabolcs: 5
Pintér Ármin: 2
Rendeki Péter: 2
Váczi László: –

Lipcsik Zoltán, PTE-ÁOK PETŐFI SE, vezetőedzője:

Mindösszesen 3 edzéssel a hátunk mögött egy rendkívül kiélezett és kemény mérkőzésen maradtunk alul. Sajnos az ellenfél beállós játékával az első félidőben nem tudtunk megbirkózni. A második félidőre állt össze a védekezés. A büntető dobásokat még gyakorolnunk kell. Minden tiszteletem és elismerésem a fiúké! Külön köszönöm a kapusunk munkáját, aki betegen vállalta a játékot!

Baráth Gyula, DÖKE KOMLÓ vezetőedzője:

Az idei szezonra átalakult, erősebb társasággal kezdtünk neki a felkészülésnek. Sok alapozással, kemény technikai edzésekkel készültünk, így érkezve első mérkőzésünkre.

Amatőr női NB I kosárlabda
VASAS AKADÉMIA – FONTI TRANS-PETŐFI SE

Vasas Pasaréti Sportcentrum
2017.09.24. vasárnap
(17:00)

Szeptember 24-én 17:00-kor a Vasas pályáján megkezdte a szezont az NB1 B-s női kosárlabda csapatunk, ellenfelével a VASAS AKADÉMIA csapatával, aminek a Pasaréti Sportcentrum adott otthont.

Az első negyedben egy szoros küzdelmet láthattunk, melyben a csapatok fej-fej mellett haladtak, egál eredményt született (15:15). A második negyedre nem sokat változott a játékkép, amint a negyed eredménye is bizonyítja 12:13-ra sikerült átvenni a vezetést 1 ponttal., így fordultunk a meccs második félidejére.
A szünet után az ellenfél csapata erőre kapott, lendületes játékával sikerült 6 pontos vezetésre szert tennie, 15:8-ra nyerte a harmadik negyedet, majd fordultunk az utolsóra, amiben végül egy szoros küzdelemben sajnos alulmaradtunk (17:15)

  1. Negyed: (15:15)
  2. Negyed: (12:13)
  3. Negyed: (15:8)
  4. Negyed: (17:15)

Végeredmény: 59:51

FONTI-TRANSZ-Petőfi SE játékosai:

Czirják Noémi:13
Szabó Laura: 3
Kalocsai Dorina:3
Mojzes Gina::
Seri Éva: 3
Herendi Zsófia:
Gyuricza Kitti:
Pap Regina:24
Domokos Kinga:2
Horváth Zsófia:
Molitor Dorottya:3

Vasas Akadémia játékosai:

Kokavecz Kata:4
Tóth Dorina:5
Smailbegovic Nadja:2
Dúl Panka:10
Schiroky Szonja:2
Farkas Fanni:11
Sagát Dóra:7
Dombai Réka:11
Schieszl Julianna:4
Boros Berta:3
Budácsik Dorottya:-

Petőfi Áron FONTI-TRANSZ- PETŐFI SE edzője:

Nagyon látszott rajtunk, hogy csak két hete tudunk edzeni, nem tudtunk megfelelő felkészülést végezni. A Vasas rendkívül agresszíven és faulthatáron védekezett, ami egyébként , a modern kosárlabdának megfelel, de ez most nekünk fizikailag első mérkőzés alkalmával nagyon megterhelő volt. Nem kell elkeseredniük a Lányaimnak, ahogy dolgozunk hétről hétre annál jobb eredményeink lesznek és fizikailag is 1 hónapon belül utol fogják érni magukat. Jó lett volna, győzelemmel, ha minimális győzelemmel is távozni, de a mérkőzés összképe alapján a Vasas megérdemelte a győzelmet.