Meccsösszefoglaló: 10.28. PTE-ÁOK Petőfi SE – Szigetvári KSE

0
38

Megyei Férfi Kézilabda
PTE-ÁOK Petőfi SE – Szigetvári KSE
2018. 10. 28. 18:00
Pécs, TTK Sportcsarnok

 

Végeredmény: 31:32 (17:15)

Vasárnap kora este, ismét lányaink mérkőzését követően, Petőfis férfi kézilabda együttesünk is pályára lépett, hogy megküzdjön riválisával, a Szigetvári KSE csapatával.
Az összecsapásnak most is a TTK Sportcsarnoka adott otthont.

Ahogyan azt vártuk, idegtépő, szoros küzdelmet láthattunk. Mind ezt fokozta a csapat felállása is, hiszen míg ellenfeleink teljes létszámban érkeztek, hogy megküzdjenek fiainkkal, addig csapatunk 1 cserével állt fel riválisával szemben. A sípszótól meg is kezdődött a fej-fej melletti harc. Az ellenfélben az erő állt szemben a taktikus hazai csapattal, aki az első félidőben egyszer sem hagyta, hogy átvegyék a vezetést, így 2 gólos előnnyel 17:15-re zárva fordult, egy kis pihenő után a második játékrészre. Az első 7 percben a Szigetvár uralta a játékot, ezzel fiainkat alig hagyta labdához jutni. Mindez az eredményjelzőn is meglátszott, így 2 góllal, a vendég gárda vette át a vezetést. Együttesünk azonban ezt nem hagyta annyiban és egy időkérés után, más szituációkat bevetve felhozták az eredményt egálra, amit meg is tudtak tartani, egészen a meccs utolsó fél percéig, ahol a vendég hétméterest kiharcolva fordított volna az álláson, amit elsőre kihagyott, így pillanatnyi reményt adva, de aztán a kipattanót összeszedve, végül gólörömnek szurkolhatott a vendég csapat, így 32:31-re, a Szigetvári KSE nyerte a mérkőzést.

PTE-ÁOK Petőfi SE, játékosai:

Arnold Steffen Jan: 6
Nink Marius: 11
Schwake Ruben: (K)
Lőrincz Kristóf: 1
Volk Maximilian: 4
Nagy Patrik: 6
Bartha Sámuel Gergely: –
Ota Enzo: 3

Szigetvári KSE, játékosai:

Hüvös Kornél: –
Horváth Richárd: –
Sipos Károly: 5
Gaál Zoltán: 1
Laskai Norbert: –
Snóbli Gyula: 2
Meder Tamás: 1
Bergovecz Norman: –
Teimel Zsolt: –
Deák Róbert: 7
Máté László: 7
Szentgyörgyvári Tamás
Deák Zsolt: 3
Füzesi Zsolt: 1
Snóbli Balázs: 1
Kovács Géza: 4

Nagy Patrik, PTE-ÁOK Petőfi SE csapatkapitánya:

Végig kiélezett mérkőzésen a szerencse végül a vendég csapat oldalán állt. Mindenesetre nagyon büszke vagyok a csapatomra. Ha ilyen színvonalasan tudunk a későbbiekben játszani, akkor a bajnokság legjobb csapataival is szoros meccseket tudunk játszani, ahol akár ezek a nüanszok a mi javunkra is dőlhetnek.